Felhasználói név:
Jelszó:

Fórumozni szeretnél?
Ha szeretnél a fórumba írni, küldj egy levelet az oldal webmesterének, aki küldeni fog egy belépési kódot!
2015.07.15.
Napsütötte Florida
Következzen Török Peti sporttársunk élménybeszámolója 
Ott kezdődött az egész, hogy részt vettünk egy önfejlesztő tanfolyamon Orlandóban. Mivel Florida telis tele van golfpályákkal, ezért beszereztem pár új korongot, azzal a tervvel, hogy néhányat kipróbáljunk (mind a pályákból, mind a korongokból). Tudom, hogy szokás lefotózni a korongokat a megérkezésükkor, de erre fittyet hánytam. Sokat nem volt alkalmam használni őket azóta, ezért szinte újszerű állapotban vannak. Így tudom pótolni ezt a hiányosságot a disc golf junkie-k kedvéért. 

Szóval, vége lett a tanfolyamnak Orlandóban, és egyből Tampa felé vettük az irányt. Egyéb programokkal nem untatnám a Tisztelt Olvasóközönséget, inkábba maradok a szigorúan szakmai történések mellett. Tampa környékén több pálya is várja az odalátogató sportolni vágyó golfosokat. A dgcoursereview.com segítségére támaszkodva a 18 lyukas 22nd Street Park-ot választottam. Egyszerűen útba esett. Ahogy az említett honlap is írja, egy baseball pálya mellett sikerült parkolni, majd beszédbe elegyedni egy helyi erővel. Miután megtudta, hogy golfozni készülünk, megpróbált átküldeni minket a sínek túloldalán található golf pályára. Nem hagyta magát összezavarni azzal a ténnyel, hogy korongokat szorongatunk a kezünkbe ütő helyett. Felvilágosítottuk, hogy - habár a két sport nagyon hasonlít - mi jó helyen járunk, és megmutattuk neki a mellettünk elterülő mezőt. Útravalóul azt a tanácsot adta, hogy nagyon vigyázzunk, és a mezőn túl ne nagyon merészkedjünk, mert ott rossz arcok fosztogatják az embereket. Mivel a mezőn sok dolgot nem lehetett végezni, és gyáva népnek amúgy sincs hazája, megpróbáltam drive-olni egyet az 1-es tee-től. Bár a honlap 925 lábra írja, valójában csak 702 lábnyira volt a kosár. Gondolom, ez lehetett az egyetlen Par 4-es pálya a hossza miatt. Ahogy eljutottunk a kosár közelébe, a régi tölgyek árnyéka megszüntette a tűző napsütés okozta kellemetlenségeket. A mellettünk csörgedező patak végtelen nyugalma mellett élvezhettük a pálya nem túlzottan megoldhatatlan kihívásait. A kosarak póznáin napozó gyíkok, és néhány óriásbéka társaságán kívül nem sok élőlény vett körül minket. Nagyon tetszett, hogy a kosarakon jelezve volt a következő tee felé vezető út iránya. Mivel minden kosárhoz két tee volt, ezért elképesztő logikával úgy oldották meg a pálya kiépítését, hogy az első kilenc és az utolsó kilenc lyukhoz szinte ugyanazt az utat kellett bejárni. Ennek ellenére nem volt unalmas a pálya, mert más és más távolságokat kellett legyőzni különböző útvonalakon. Jó kis kaland volt, sok birdie eséllyel, sok sikerélménnyel és nagyon jó idővel.

Miután folytattuk a nyugati parti túrát, a következő kiszemelt pálya a Tocobaga DGC volt St. Petersburg-i tengerparton. Trópusi növényzet mindenhol, és golfozók több csoportban. A táblák a tee-knél igazi remekművek voltak. Teljesen egyedi képzőművészeti alkotások jelezték a tereptárgyak elhelyezkedését, valamint kis karóra rögzített fatáblák mutatták a továbbhaladási irányt a következő kiindulópontig. Mivel idő nem volt az előzetes pályabejárásra, több lyukat is úgy játszottunk, hogy óvatosan bántunk a közelítő dobással. Volt egy kosár, amely a mellmagasságig érő pálmák közé volt
beékelve. Elég sűrű volt a növényzet, így nem ártott a visszafogottság. Az utolsó kosár mögött egy nagyobb pocsolya volt nagyon sűrű békanyállal vegyítve. Szerencsére nem kellett megtapasztalnunk, hogy milyen lehet a korongkeresés ebben az átláthatatlan mocsaras képződményben. Némelyik lyuknál külön tee volt a hendikepes játékhoz. Ahol kevésbé volt tiszta a kosárig vezető út, vagy nagyobb a távolság, ott az egyik dobópont közelebb volt a kosárhoz. Összességében jó kis pálya volt, kicsit nagyobb kihívással, mint a Tampa-i. Nagy pozitívuma, hogy tényleg a tengerparton helyezkedik el, és a kör végén nagyon jól esett egy hűsítő csobbanás.

Tovább haladva a nyugati parton, eljutottunk Estero-ba. Na, az itt elhelyezkedő pálya durva volt. Egy többfunkciós parkban lett kialakítva, több kisebb tóval tarkítva, és eléggé figyelni kellett, hogy milyen dobást választ az ember. A nagy szél sem segített. Mindjárt az első lyukon sikerült olyat dobnom, hogy csak a Szentlélek tartotta az egyik tó felett a korongot pár nádszál segítségével. Advanced és Pro jelzésű tee-k voltak. A legtöbbször egyik jelzőt sem éreztem magaménak. A mai napig nem tudom, hogyan úsztam meg korongvesztés nélkül, de az biztos, hogy ez a pálya megmutatta, hogy van hova fejlődni. (Persze, azt el kell árulnom, hogy a Pro jelzéssel ellátott dobópontokról csak akkor mertem próbálkozni, ha a környező vizek megfelelő távolságban voltak.) Mégis, nagyon nagy élmény volt egy ilyen pályán játszani. A 16-os lyukon még a birdie is összejött (dombról lefelé kellett kezdeni a kb. 100 méterre lévő kosárra, és a szél is jó irányba fújt bizonyára). Ami nagyon tetszett, hogy kis (rózsaszín) szalagok voltak a kosarak aljára rögzítve, mutatva a szélirányt, plusz kis táblácskák segítették a továbbhaladást. A kiindulópontok is nagyon jól néztek ki a minimál dizájnjukkal  (de szép szó), és a kosarak hasonlítottak a hazai pályán megszokotthoz. El tudtam képzelni azt, hogy a nálam gyakorlottabbak is megküzdenek egy-egy kosár megközelítésével. Mindenesetre, ha az élet már nem dob számomra több ajándékot, akkor is elmondhatom, hogy ilyet is láttam (az öreg székely talán már evett is).

Az utolsó golfos élményem Miamiban volt. A Kendall Indian Hammocks Park keleti pályáját teszteltük. Ez már inkább volt a jelenlegi tudásomnak megfelelő terep. Az első 5 lyuk nem túlzottan nehéz dobásai után (ászgyanús pattintás a 2-esen) beért minket Frank, a nyugdíjas tűzoltó, aki örömmel vette, hogy társaságra lelt bennünk. Mi meg szintén jól jártunk, mert itt nem találtunk semmilyen használható útmutatást a kosarak elhelyezkedéséről. Volt viszont lőlap, amiből látszott, hogy a pályát állandóan átrendezik. Itt a kezdőpont volt fix, és a kosaraknak volt a földbe rögzítve különböző helyeken egy-egy tok. Frank szerint állandóan átalakítják a pályát, hogy így tegyék változatosabbá. Kicsit irigyeltem az újsütetű barátunkat, miután megemlítette, hogy három pályát is látogatni szokott, hogy kezdeni tudjon valamit a rengeteg szabadidejével, de örömmel töltött el az a tudat, hogy milyen remek lehetőséget talált erre. 

Eljött az idő, hogy hazatérjünk az álmok országából, de ez ott szerzett élmények velünk maradnak. Az itthoni valóságba csöppenve csak abban bízok, hogy a hazai golfos társadalomnak is egyre több lehetősége nyílik majd szeretett sportágunk űzésére. 

Viszlát a szabadban!