Felhasználói név:
Jelszó:

Fórumozni szeretnél?
Ha szeretnél a fórumba írni, küldj egy levelet az oldal webmesterének, aki küldeni fog egy belépési kódot!
2012.08.17.
Disc Golf EB 2012 – félidei hírek …
A szerdai és a csütörtöki játéknapot követően a versenyzők, így Jesztl József és Bak Laci is a táv feléhez értek. A két lejátszott kör után a magyar versenyzők a 90 fős open mezőny 60. és 81. helyén állnak, de egy jó mai, illetve holnapi teljesítménnyel a mi Jóskánk akár még a pénzszerző helyek egyikére is odaérhet.
Az Essexi egyetem campusán elhelyezkedő pályán a versenyzőknek összesen négy kört kell lejátszaniuk, naponta egy-egy kört, golf start indulással. Ez azt jelenti, hogy minden csoport az 1-es lyukon kezdi meg a játékot, és a csoportokat 10 percenként indítják útnak: az elsők reggel 7:30-kor, az utolsók pedig délután fél 4 körül kezdhetik meg a körüket. Ugyan ez a rendszer felvethet olyan aggályokat, hogy a versenyzők nem azonos körülmények között kell, hogy teljesítsék a köreiket, a szervezők odafigyelnek arra, hogy a 4 nap során, összesített eredménytől függően mindenkinek legyen egy korai, és egy később kezdődő startja is. Laci első kör utáni bejelentkezése alapján pont akkor kezdett szakadni az eső, amikor a 18-as kosárból kivette a putterját, ekkor pedig még voltak olyan játékosok, akik el sem kezdték a köreiket. A srácok mindenesetre agyba-főbe dicsérik az egyébként könnyűnek egyáltalán nem mondható pályát. A course par 66, a 7db par 3-as lyuk mellett a játékosoknak összesen 10 par 4-es, és egy darab par 5-ös lyukkal is meg kell küzdeniük (http://www.bdgaopen.co.uk/course/course-maps). A minket is érintő open kategória élén két kör után a 20 éves német csodagyerek, Simone Lizotte áll, egy hihetetlennek tűnő -12-es első és egy -8-as második körrel. Mögötte 4 ponttal lemaradva a még szintén junior korú svéd Oscar Steinfelt, és további hárommal lemaradva a finn Erno Väyrynen következnek. A leader group a harmadik körét csak a mai nap délután fogja lejátszani. Jóska egy +7-es első kört követően javítani tudott, és egy +4-es második körrel, és egy +1-es harmadik körrel, három kör után +12-n áll. Laci első köre a kilences lyukon tapasztalt emlékezetkiesésnek következtében +19-re sikerült, a másodikban azonban ő is jelentősen javított és egy +7-es kört maga után tudva vágott neki a harmadik körnek, röviddel 11 óra után. Említésre méltó az osztrák barátaink szereplése is, ahol is leginkább a masters kategóriában két éve európai bajnoki bronz érmet nyerő Otfried Derschmidtre érdemes odafigyelni. Otfried két kör után +1-es összesítéssel a masters mezőny 9. helyén van, de a kategóriát jelenleg vezető 4 svéd mögött mindössze 5 ponttal van lemaradva. Azaz itt is még bármi előfordulhat. Otfried negyed négykor ugrik neki a harmadik körének! A többi játékos eredményét a http://www.bdgaopen.co.uk/live-scoring oldalon lehet nyomon követni, ahol gyakorlatilag fél órás késéssel az élő időponthoz képest minden eredmény azonnal felkerül.